A főpap elmondta, hogy a püspöki szentmise előtt leplezik le boldog Apor Vilmos szobrát, Lebó Ferenc alkotását a Püspökvár tornya előtti téren. Az alkotást Gasztonyi László vállalkozó adományozta a püspökségnek. Ugyancsak a szentmisét megelőzően ad ünnepi hangversenyt a Palestrina kórus a Nagyboldogasszony-bazilikában.
Két könyv bemutatójára is sor kerül az évfordulón: a püspök szentbeszédeit tartalmazó kötetet Lukácsi Zoltán, a szeminárium rektora szerkesztette. A másik kiadvány Nagy István munkája, amely Apor Vilmos életét ismerteti. A könyvbemutatókat a Győri Nemzeti Színházban tartják. Boldog Apor Vilmos liturgikus emléknapján a tervek szerint részt vesz Alberto Bottari de Castello érsek, Magyarország apostoli nunciusa és Agidius Zsifkovics kismartoni (Eisenstadt) megyés püspök.
Apor Vilmos 1892-ben Segesváron született arisztokrata családban, Nagyváradon szentelték pappá. 1945 március végén halt mártírhalált Győrben. Egy orosz katona halálosan megsebesítette, miközben a kiszolgáltatottak védelmére kelt és megtagadta a Püspökvárban menedéket talált asszonyok kiadását.